2010. 07. 20.

Utólagos nászút Máltán - 4. nap

Mivel St.Paul's Bay-t és környékét még nem fedeztük fel rendesen, de 1-2 helyi nevezetességről már hallottunk, így úgy döntöttünk, hogy egy helyi gyalogos túra keretében meglátogatjuk az öbölben található őrtornyot, és a veteránautó múzeumot, és egyúttal kicsit felderítjük mi hol van.
Az első célpont, az őrtorony a Wignacourt Tower-ek (Wignacourt tornyok) csoportjába tartozik. De erről majd később, mivel reggeli után elnyomott a lustaság, és csak 12:30-ra értünk oda. Persze délig volt nyitva :)

Wignacourt Tower

Így hát elindultunk a veteránautók felé.
Picit meleg volt egyébként, de olyan 32-33 fok fölé nem ment a hőmérséklet. Az eső meg nyáron nem esik. Tehát, nyaralásra ideális.
Ja, az öblöt egyébként Szent Pálról nevezték el (ki gondolta volna? :D), mert a legenda szerint az öböllel szemben lévő kis szigeten szenvedett hajótörést. Persze mint apostol jól meg is térítette az itt élőket, így a szigeten lakók nagy része (90% fölött) katolikus, és kb 4% körül van a papok, szerzetesek, apácák aránya. Az egyetlen EUs ország, ahol a válás nem megengedett, és ez ellen nem is igazán küzdenek.

Szóval elindultunk a parton az autók felé. Kb olyan 5km múlva (ami a meleg miatt volt csak annyi, egyébként a valóságban 2km) meg is érkeztünk. Kellemes kis múzeum, kb az amit vártunk. A beugró 7€ egy főre, ez is ok. Volt 1-2 ritkaság no meg a gyakori veteránautók. Ja, meg volt egy Bentley Continental is, aminek az áráért már házat lehetne venni :)

Kinga és a Blues tesók

A "dög", avagy batár

La..., nem, Fiat

Corvette

Már akkor is volt Mini...BMW

Continental

Este megint a Huggyban vacsiztunk. Kinga carbonarat evett, ami nem volt annyira kiemelkedően jó, mint a ravioli, de finom volt ez is, és kiadós. Én bevállaltam a faruk-ot: rákos tészta, curryvel, kókusztejjel, mangóval. Valószínűleg indiai étel. Enyhén csípős, enyhén édes, és nagggggyon finom!

Elöl: Faruk. Hátul: Carbonara

A Huggy Bear éjszaka

Mi éjszaka :)

Nincsenek megjegyzések:

 

blogger templates | Make Money Online