Utólagos nászút Máltán

A beszámolóírásban leváltom Robit, mert szegényem nagyon megakadt. :)
Még ezzel együtt 2 bejegyzést szeretnék a nászútnak és egyben Máltának szentelni, nehogy a kedvcsinálás helyett valakit már előre agyonuntassunk ezzel a szép szigettel.
Ebben a bejegyzésben, folytatva a sort, leírnám a maradék egy hetet, amit még Robi nem osztott meg:

Tehát, hogy is írta? :)
Utólagos nászút Máltán - 6. nap
A szokásos reggelizés és pihizés után felkerekedtünk, hogy meglátogassuk a Wignacourt Tower-t, amiről 2 nappal azelőtt lecsúsztunk. Most sikerült is időben odaérni. Közben a fényképezőgéppel a híres máltai gyíkokra vadásztunk, amik csak ezen a szigeten találhatóak meg a világon. Sikerrel is jártunk, volt, aki egész profin pózolt a kamerának. :)

A torony maga őrtoronyként szolgált, érdekessége (legalábbis nekem érdekes volt), hogy az eredeti bejárata a felső bejárat volt, amit csak létrával, illetve kötélen lehetett megközelíteni. Ezt átalakították szerencsére, hogy a fáradt turistának ne kelljen még egy elé gördülő akadállyal szembetalálkoznia.

Az őrtorony belsejében egy nagyon kedves néni fogadott minket. Kiderült, hogy mi vagyunk az első magyarok, akikkel ő az őrtoronyban töltött pályafutása alatt találkozott, és nagyon örült neki, hogy ezzel is bővült a repertoárja.
Tartott egy kis előadást a toronyról nekünk, aztán utunkra bocsátott, hogy megnézhessük alaposabban a tornyot.
Ez az út egy jó szűk csigalépcsőn vezetett felfelé, ajánlatos tehát ide a megfelelő cipőben, papucsban, de nem magassarkúban ellátogatni.
Az első szintre érve egy korabeli bútorokkal, használati tárgyakkal berendezett őrszoba látható, de ezt annyira hangulatosra sikerült megcsinálniuk, hogy egyből egy korabeli kalózfilmben éreztem magam, bár a mindenhova kirakott papírcetlik (miszerint ne érjünk hozzá semmihez, és ne üljünk rá semmire) néha azért kicsit megtörték ezt az illúziót.
Volt itt minden: ágy, íróasztal, tűzhely, fegyverek, ágyúgolyók, étkező, korabeli pottyantós. :)

Miután kinézelődtük magunkat, folytattuk az utat felfelé a következő és egyben utolsó szintre.
Ez a szint már maga a torony teteje, ahonnan elképesztően szép kilátás nyílik Saint Paul's Bay-re. El lehet itt is tölteni egy kis időt, az biztos.
Nekünk is sikerült, és csak akkor vettük észre magunkat, mikor a nénike munkatársa vagy férje (nem derült ki) feljött utánunk és látványosan tipródni kezdett, hogy ő már azért szívesen zárná ám a tornyot.
Így hát búcsút vettünk a kilátástól és elindultunk, hogy bezárhasson az öreg, viszont a toronyból nem jutottunk ki egyből, még a nénivel lent muszáj volt trécselni egyet. Egyébként tényleg tündéri kedves volt.

Innen egy helyi turistautakat szervező irodához vezetett az utunk, ahol már előző nap érdeklődtünk egy Gozo-t és Comino-t (a két kisebb sziget Málta mellett, híresen szép látnivalókkal) magában foglaló útról. Volt is nekik egy ilyen egész napos túrájuk, amihez ajándékba kaptunk aznapra egy ún. Underwater Safari-t (ez egy kb. 1 órás hajókázást jelentett a Szent Pál öbölben, egy olyan kisebb fajta sétahajón, aminek az alsó szinte a víz alatt, tengeralattjárószerűen van kialakítva és az ablakokon keresztül láthatjuk a víz alatti élővilágot).
Így meg is volt a délutáni programunk egy része, fél óra múlva már indultunk is a hajóval a vízalatti szafarinkra.

Láttunk jó pár halat, tengerfeneket, sziklákat víz felett és víz alatt, és bár reménykedtem, hogy közelebbről is láthatunk majd esetleg nagyobb tengeri halakat, élőlényeket is, mégis nagy élmény volt ez az 1 óra.

A nap hátralévő részében pedig útba vettük ezt a strandot és snorkingolás közben folytattuk a vízalatti élővilág felfedezését.

Vittünk magunkkal víz alatti, egyszer használatos kamerát is, de az azzal készült képeket még nem sikerült előhívatni, így most azok közül még nem tudok megosztani sajnos.
Egy biztos: Málta vízalatti élővilága nagyon gazdag, már egy egyszerű snorkingolás közben is gyönyörű, színes halakat, növényeket, rákokat láthatunk.
Búvárkodás közben valószínűleg még több érdekes dologgal találkozhatunk, de ezt sajnos nem volt alkalmunk kipróbálni, mivel egyrészt nem fért volna bele az időnkbe sem az 1 hetes búvártanfolyam, másrészt az agyvérzésem miatt valószínűleg nekem nem is szabadna alámerülnöm. (Pedig egyszer nagyon szeretném majd kipróbálni és talán évek múlva már engedélyt is kapok rá az orvosomtól.)
Mindent összevetve, ez is egy jó nap volt, hát még a következő! :)

Utólagos nászút Máltán - 7. nap
A 7. nap reggelén nagyon korán kellett kelnünk, hiszen 7:15-re jött értünk a Jeep, amivel Gozora indultunk útnak.
A sofőrünk egy nagyon barátságos, vicces, közvetlen nő volt. Minket vett fel először a 6 személyes Jeep-pel és míg összeszedtük a többi utast, nagyon jól elcseverésztünk vele.

Még 3 utast vettünk fel, egy német nőt és egy fiatal belga párt. A belga páros lány tagját kivéve mindenki beszélt angolul, így egész jó társaság alakult ki, megosztottuk az addigi élményeinket, tapasztalatainkat, és persze hallgattuk a sofőrünk életének történetét, amit ő előszeretettel osztott meg velünk. Mi a belga párral a Jeep platóján ültünk, a német hölgy pedig a sofőr mellett az anyósülésen... ő sutyiban többször próbált egyezkedni, hogy nem akar-e valamelyikünk helyet cserélni vele, szívesen átadná a megtisztelő anyósülést (kicsit túl nagy dózist kapott azt hiszem a sofőrünk életútjából) :)

A Jeep-pel csatlakoztunk a többi Jeep-hez (összesen 5 volt, és egy kivételével az összeset nő vezette) és úgy szálltunk fel a kompra, ami Gozo szigetére szállított át minket.
A kompon felmehettünk a felső szintre, hogy élvezzük a kilátást, de pontos utasítást kaptunk a sofőrünktől, hogy mikor kell visszatérni a kocsihoz, hogy ne sodorjon el minket a nagy embertömeg, és ne kavarodjunk el.
Ezt mind az öten be is tartottunk, a sofőrünk pedig ujjongva fogadott minket: " Oooh, I have five good babies!" :)

Kikötöttünk Gozo szigetén és kezdetét vette a Jeep Safari (szeretik a safari kifejezést), az öt Jeep egymás után libasorban közlekedve bejárta velünk a szigetet, közben a sofőrtől tájékoztatást kaptunk mindenről.

Nagy élmény volt: száguldozás, kapaszkodás, dudaszó, gyönyörű táj, tűző napsütés, citromfák, kaktuszok, hibiszkusz bokrok, olajfák, türkiz színű tenger.
Közben rövid pihenőket tartottunk a főbb nevezetességeknél, vagy éppen a legszebb helyeken (sólepárlók, régi kikötő, Calypso barlangja, Inner Sea, Azure Window stb).

Gozo a három sziget közül méretben középen helyezkedik el. Kisebb, nyugodtabb, csendesebb, mint Málta, itt még buszjáratok sincsenek, nyüzsgés csak a turisták által ellepett üdülőfalvaiban van. Bájos kicsi sziget, magával ragadó épületekkel és tájjal. Ha Máltán vagyunk, vétek lenne kihagyni az idelátogatást.

Miután végéhez tért a túránk Gozo-n, a Jeep-ek a kikötőhöz szállítottak minket, ahol elbúcsúztunk a sofőrünktől és felszálltunk arra a speedboat-ra, ami elvitt minket Comino-ra a híres Kék Lagúnához.
Ott egy Spirit of Malta nevezetű bulihajó várt minket, ebéddel, itallal, zenével. A délután további részét ezen a bulihajón töltöttük, és közben ettünk, ittunk és úszkáltunk az eszméletlen szépségű Kék Lagúna kristálytiszta vízében.

Erről a helyről nem tudok elfogulatlanul nyilatkozni, nekem személy szerint ez a hely tette fel az egész nyaralásra a koronát. Elmondhatatlanul gyönyörű, mintha tényleg a Kék Lagúna című filmben lenne az ember (bár nem tudom, hogy a comino-i Kék Lagúna és a film között, a nevén kívül, van-e valami összefüggés).
Comino egyébként, ahol a Kék Lagúna megtalálható, a máltai szigetegyüttes közül a legkisebb sziget, alig páran lakják (útikönyvünk szerint 2006-ban az ott élők száma összesen 8 személy volt). Comino és a mellette található még kisebb szigetecske, Cominotto, nevét a rajtuk termő, fehér virágú köményről kapta. A Kék Lagúna pedig, hát miről másról, mint a szemkápráztatóan kék vízéről kaphatta nevét. Na de beszéljenek helyettem a képek:

A történethez hozzá tartozik, hogy a Jeep Safari közben sikerült szokásomhoz híven olyan jól leégnem, hogy a Kék Lagúnában napoznom már nem nagyon kellett, így is egy rákra hasonlítottam leginkább... és persze mindig az orrom ég le a legjobban (a képen azért takarom ki a kezemmel, nehogy valaki piros orrú bohócnak nézzen miatta). :)
Egyébként a víz isteni volt, és tényleg kristálytiszta, de annyira, hogy a hajó fedélzetéről a bulihajó 5 méter mélységben lévő horgonyán lévő feliratot simán le tudtuk olvasni.
A fürdésnek és snorkingolásnak egyébként a medúzák vetettek véget, ugyanis kötelezőnek érezték a kis mocskok, hogy megjelenjenek a lagúnában. Máltán pedig a medúzáktól nagyon tartanak, mindenhol elmondják, hogy mire kell figyelni, mit kell csinálni, ha mégis megcsíp, és az összes strandon megtalálható egy ilyen tájékoztató tábla róluk:

Tehát drága medúzáink miatt búcsút kellett vennünk a csodaszép Kék Lagúnától (szerencsére csak fél órával előbb az eredetileg tervezett indulástól), és elindultunk vissza Málta felé. Egy másik strandon még kikötöttünk egy kb. 1 órás fürdésre, ezután pedig irány Sliemma-i kikötő, ahol már kisbuszok vártak mindenkit, hogy visszavigyék őket a hoteljaikba.
Este 7 körül értünk vissza a hotelhoz, ahol fáradtan, de nagyon elégedetten zártuk a napot, azt hiszem egy kis vb-nézéssel. :)

Utólagos nászút Máltán - 8. nap
Másnap reggeli után megint Vallettát vettük célba, mivel az előző látogatásunk az ünnepnap miatt nem volt túl sikeres, jó pár látnivalót nem tudtunk megnézni. Engem főleg a Szent János Társkatedrális, azon belül is az útikönyvünk szerint ott található Caravaggio-múzeum érdekelt.
A járást már ismertük így második alkalommal, sőt kész menetrendünk volt, hogy miket szeretnénk megnézni.
Először a máltai Nemzeti Művészeti Múzeumot (National Art Museum) látogattuk meg, aztán visszamentünk  a díszágyúkhoz (Saluting Batteries), a Szent János Társkatedrálisba, a Palotába, a National War múzeumba és persze a Cafe Caravaggio-ba.

A Nemzeti Művészeti Múzeum egy egész kicsi múzeum, körülbelül fél/háromnegyed óra alatt bejártuk. Helyi művészek, főként vallásos képei és szobrai láthatók is.
A díszágyúknál épp becsúsztunk egy csoporthoz, így az ágyúk mellé "valódi" máltai katonai előadást is kaptunk. :) Viccesen beszélt a katonánk, olyan igazi, angol, katonás hangsúllyal, de persze a végén bevallotta, hogy ő valójában nem katona, csak a máltai Hagyományőrző Társaság tagja.

Innen mentünk a Szent János Társkatedrálisba. Útközben megállapítottam, hogy ez a szép város, ami pár napja nekem annyira tetszett, egész másmilyen, mikor az utcái tömve vannak emberekkel. Persze még mindig nagyon szép volt a város így is, csak az a báj, ami pár nappal azelőtt úgy megfogott, az hiányzott valahogy...

Na de mindegy is, várt a Caravaggio-múzeum és a Katedrális.

A bejáratnál kaptunk audioguide-ot, ami végigvezetett minket a katedrális termei között. Maga az épület egy gyönyörű, hatalmas, barokk katedrális olyan díszességgel, amilyet még sehol nem láttunk.

Ahogy Máltán minden, itt is a lovagok, nagymesterek köré épült minden. A külön termek róluk szólnak, és a márványpadlózat alatt is ők nyugszanak.
Ahogy körbejártuk a katedrálist, elérkeztünk a teremajtóhoz, amin Caravaggio Gallery felírat díszelgett. Gondoltam ez lesz az útikönyvünk szerinti Carvaggio-múzeum.
Persze a teremben nem lehetett fényképezni, valószínűleg a képek védelmében. A múzeum helyett azonban (ami nekem egy minimum 6, de inkább több képből álló gyűjteményt jelent) itt összesen két Caravaggio képet találtunk (amik nem értek meglepetésként, erről a kettőről tudtam, hogy itt található).
Az egyik ez a festmény (a kép nem a mi fotónk, a neten találtam):

Caravaggio: Keresztelő Szent János lefejezése

Egy 361 cm × 520 cm-es hatalmas festmény, gyönyörű fény-árnyék kidolgozással. Már ezért megérte eljönni a Katedrálisba, terveztem is már évek óta, hogyha egyszer eljutunk Máltára, akkor ezt meg szeretném nézni, és nem csalódtam, valami hihetetlen élmény volt ezt a képet élőben látni.

A második Caravaggio kép egy kisebb festmény volt, amiről a főhajóban egy reprodukció tekinthető meg, az eredeti pedig ebben a teremben van elhelyezve, hogy megvédjék a környezeti hatásoktól (természetesen ez sem a mi fényképünk):

Carvaggio: Szent Jeromos 

És ennyi, a teremben nem volt több festmény Caravaggio-tól, reménykedtem, hogyha továbbmegyünk, majd lesz, mert ugye ez elvileg egy Caravaggio-múzeum, de nem lett. 

Sajnos kicsit máshogy gondolkodnak az útikönyvünk szerzői a múzeum fogalmáról, mint én, így egy picit csalódottan távoztam erről a helyszínről.

Ezután a palotába mentünk, mivel az előző látogatásunkkor ennek is csak a kertjét tudtuk megnézni:

Aztán a National War Museum-ba vettük az irányt. Ez Valetta másik végében, a Katedrálistól nézve az aljában van, így kellett egy ideig sétálni, hogy odajussunk.
Közben meg is szomjaztunk, és az egyik szűk utcácskában lévő kisboltba tértünk be valami üdítőért. Az ott dolgozó bácsi szintén nagy dumás volt, vagy negyed óráig nem tudtunk elszakadni tőle, kifaggatott minket arról, hogy honnan jöttünk, hova megyünk, poénkodott a bolt akcióival, és örült, hogy végre magyarokkal találkozhatott, mert (a foci vb kapcsán jött szóba) ő bizony nagy rajongója volt Puskás Öcsi bácsinak, és ismerte is, találkozott egyszer vele... :) Mindezt olyan átéléssel és rajongással a szemében osztotta meg velünk, hogy öröm volt nézni.

Végül megérkeztünk a National War Museum-ba (ezért Robi volt legalább annyira oda, mint én a Caravaggio-képekért).
Itt Málta szerepét mutatják be a világháborúkban (ha nem jól mondom, majd Robi javítja), és mindenféle harccal kapcsolatos eszköz látható itt: fegyverek, ruhák, repülőgéproncsok, lövedékek stb.

Robi akkora lelkesedéssel nézett végig minden egyes darabot, hogy csak na. Mindent kommentált is nekem. :) Szóval elvoltunk itt is egy jó darabig.

Innen a Cafe Caravaggioba vettük az irányt, ahol ismét egy jót ebédeltünk, sőt Máltán először hallottunk ott magyar szót, a szomszéd asztalnál ült pont egy fiatal magyar társaság.
Még mielőtt visszamentünk volna a buszpályaudvarra, vettünk ajándéknak a híres máltai kaktuszlikőrből, plusz belefutottunk egy termékbemutatóba is, ahol a Holt-tenger jótékony hatásait mutatta be nekünk egy srác különböző krémeken és bőrradírokon keresztül. Meggyőző volt a minta, a szöveg is, csak majdnem az órám bánta a dolgot, olyan ügyesen spriccelte le aztán a kezemről a sót... de pár óra után már nem volt homályos az órám kijelzője, szóval megúsztuk a dolgot.

(Ennek a kaktusznak a gyümölcséből készül a máltai kaktuszlikőr) 

Utólagos nászút Máltán - 9. nap
A 9. napunk már csakis pihenéssel, napozással, strandolással telt. Na jó, azért volt egy kis szuvenírvásárlás is...
és lefoglaltunk egy másik kis helyi irodánál egy délelőtti templomtúrát másnapra.

Utólagos nászút Máltán - 10. nap
És akkor a délelőtti templomtúra:
Hát ez egy vicces délelőtt volt, az biztos!
De kezdem az elejéről: ez a templomtúra elvileg Stonehenge-hez hasonló neolitikus templomromokat tartalmaz magában, de Máltán több ilyet is feltártak. Összesen 3 ilyen helyre szólt a túra.

Reggel, jó fél órás késéssel egy elég rozoga állapotban lévő kisbusz jött értünk.

Megint mi voltunk az elsők, akiket felvettek, azonban ez a sofőr közel sem volt olyan barátságos és közvetlen, mint a Jeep sofőrje. Fél órás késés után leparkolt a hotel előtt ( mi kint vártunk már egy ideje) leállította a motort és várt. Nem szállt ki, nem szólt, hogy kiért jött, melyik irodától, és még az autón sem jelezte ez utóbbit semmi. Végül Robi ment oda hozzá, hogy véletlenül nem ránk vár-e... hát de.
Felszálltunk és elindultunk tovább: a sofőr szótlan volt, viszont magával hozta a kb. 4 éves fiát, aki végig üvöltözte és énekelte az utat, közben élvezhettük a rozoga busz zötykölődését, és néha eléggé úgy éreztük, hogy feltett szándéka még az előző napi ételt is kirázni belőlünk.
Még felszedtünk pár embert, persze velük is ugyanezt játszotta el a sofőr, úgyhogy eltartott egy darabig a művelet, aztán elindultunk a templomokhoz:
Az első megálló a Tarxien-templomromok voltak Tarxien-ben. A fenti kép ennek a parkolójában készült a kisbuszról. Itt is a következőképpen zajlott a dolog: Megérkezünk, sofőr leállítja az autót, és vár, ennyi, egy szót sem szól. Pár perc után nekünk utasoknak kellett megkérdezni, hogy ugyan hol vagyunk, és merre menjünk, mikorra jöjjünk vissza a kisbuszhoz.

Ezek a templomromok ie. 3600-2500-ból valók. A máltaiak nagyon büszkék az ősi templomaikra, a leletekre. Ebben a romban is sok női szobrot fedeztek fel, amelyek nagy részét ma a Máltai Nemzeti Régészeti Múzeumban lehet megtekinteni.

Következő megállónk a Ghar Dalam Barlang és Múzeum volt. Sofőrünk itt is hasonlóan tett, mint előtte, de már számítottunk rá, és az összes utas együttesen mosolygott rajta.
Ez a megálló egy barlangból, a hozzá tartozó kertből és csontmúzeumból állt. A csontmúzeumban a barlangban talált állatok csontjai vannak kiállítva: elefántok, vízilovak, medvék, szarvasok, rókák stb.

Az utolsó megálló volt a legérdekesebb, és egyben a legmesszebb is a szállásunktól, konkrétan a sziget másik végében. Útközben a zötykölődés közben láthattuk Málta másik részét, ahol amúgy addig még nem jártunk, sőt mivel aznap is valamilyen ünnep volt, ezért láttunk tűzijátékot is, fényes nappal. Mondjuk az túlzás, hogy magát a tűzijátékot láttuk, mert ugye nappal volt, de hallottuk a hangját, a durrogtatást és láttuk a füstöt ahonnan durrogtattak.

Végül megérkeztünk a Hagar Quim & Mnajdra Templomokhoz.
Ez egy két hatalmas templomromból és egy múzeumból álló hatalmas komplexum, ami a tengerre és a Filfa szigetre néző hegycsúcs tetején áll, Málta alsó sarkában. A kilátás valami eszméletlen szép innen.
Először, amikor beérünk a kapun, csak a múzeummal találkozunk szembe, a többi részt kitakarja az épület, így mi azt hittük, hogy ez a megálló csak egy múzeum lesz.
Magában a múzeumban levetítettek nekünk egy kb. 10 perces dokumentum filmet ezekről az ősi templomokról, majd a kiállítóteremben megtekinthettük hogyan is mozgatták anno ezeket az óriási kőtömböket, egy-két leletet, amit nem vittek el a Régészeti Múzeumba, és a templomok makettjeit, amiken kis gombbal működtethető spotlámpákkal nagyon okosan bemutatták, hogy melyik évszakban hogyan is világítja meg a nap a templomokat.

Viszonylag hamar végére is értünk a múzeumnak, és azon gondolkodtunk épp, hogy a gyülekezőig maradt fél órában még mit fogunk csinálni, amikor megláttuk a kertben a templomok felé vezető út tábláit. Akkor jöttünk rá, hogy itt bizony van még azért néznivaló, sőt ahogy pár perc múlva felfedeztük, nem is kevés: két óriási, fedett neolitikus templomrom, egymástól nem kis távolságban.

Neki is láttunk, hogy még a fél órába beleférjen mindkettő.

Mindkét templomromot egy sátorszerűség védi az időjárási hatásoktól, így óvják az utókornak. Ahogy írtam, mindkettő hatalmas, szerintem nagyobb Stonehenge-nél, legalábbis területileg biztosan, viszont itt nem éreztem azt a misztikus hangulatot, amit évekkel ezelőtt Stonehenge-nél. Persze lehet ez attól is, hogy amikor ott voltam fekete ruhába öltözött fiatalok éppen szeánszoztak a lezárt területen kívül, és az idő is esőre állt... itt pedig nem volt semmi ilyen.
Ennek ellenére ez a két rom is lenyűgöző, mikor köztük sétál az ember, akkor érzi csak igazán, hogy az ősi történelem részese lehet egy kis időre...
Már kora délután visszaértünk a hotelba, így a délután strandolással töltöttük.

Utólagos nászút Máltán - 11. nap
Ahogy a másnapot is, egész nap a strandon voltunk, napoztunk, úszkáltunk és sznorkingoltunk, közben pedig én már csendben sajnáltam magunkat, de nagyon, hogy milyen gyorsan elrepült ez a 11 nap, és másnap reggel már indulunk is haza.

Este még egyszer utoljára vacsoráztunk a kedvenc éttermünkben és sétáltunk egy nagyon St. Paul's Bay partján.

Utólagos nászút Máltán - 12. nap
Másnap korán keltünk, utoljára megreggeliztünk a hotelban, ahol az utolsó előtti napra már megjegyezték a szobaszámunkat, úgyhogy nem hallottuk a szokásos mondatot: "May I have your room number, please?"
Aztán összepakoltunk a maradék dolgokat is a szobánkban, elbúcsúztuk a szobánktól, rendeztük a számlát és elbúcsúztunk a hoteltól is. Mire kimentünk a hotel elé, már ott is volt értünk az Airport-Transfer kisbusza.
A reptér felé vezető úton, ahogy néztük a tájat, még átbeszéltük az elmúlt 12 napot, ami gyönyörű volt és hihetetlenül jó választás. Bárcsak kicsit még tovább tartott volna!

Malta we love you! :)