A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kontroll. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. 01. 30.
Kontroll II.
Túl vagyok a második kontrollon is!!!
Az eredmény tökéletes, a műtött ér teljesen rendben van.
Az orvosom többször elmondta, hogy még mindig hihetetlen számára, hogy így helyrejöttem, hiszen tényleg egy hajszálon múlott, hogy ma itt lehetek, és ennek ellenére szinte semmi nyoma rajtam a történteknek. Még egy orvosi világkonferenciára is el fogja vinni az eredményeimet :D.
3 év múlva majd még egy kontrollra mennem kell, de az a legkevesebb már, azt még ki fogom bírni. Most már teljesen normális életet élhetek, mindent szabad, amivel eddig vigyáznom kellett. :)
Nagy kő esett le a szívünkről, mert mindketten nagyon féltünk a kontroll eredményétől, és most boldogok vagyunk!
2010. 01. 19.
Egy hét múlva...

Egy hét van az agyvérzés miatti második kontrollomig. Jövő héten ilyenkor már a pécsi kórházban fogok feküdni, de remélem, hogy csak másnap reggelig, és szerdán már jöhetek is haza.
Minden az eredménytől függ majd.
Jó lesz már túl lenni rajta, mert már amióta bejelentkeztem erre a kontrollra, azóta gyomorgörcsöm van miatta...
2009. 12. 10.
2010. január 26. - Pécs - Újra kontroll...

Bejelentkeztem a pécsi kórházba az éves kontrollra, ahol ha minden jól alakul, akkor utoljára nézik meg, hogy minden rendben van-e már az agyammal, és a tavalyi műtét tényleg eredményes volt-e.
Január 26-án kell majd mennem, és megint bent kell aludnom a kórházban, mivel a kontroll angiográfia lesz, amihez a lábamon a főütőeret vágják meg és úgy jutattják be a kontrasztanyagot, ami megmutatja az ereket az agyamban. Pontosan ezért, hogy nehogy baj legyen, a főütőér megvágását követően 24 órán át nem kelhetek majd fel, azaz nem is nagyon mozoghatok.
Az idei januári kontrollon azt mondta az orvosom, hogy annyira hihetetlenül jó lett az eredmény, hogyha majd most is olyan lesz, mint akkor volt, többet nem kell mennem kontrollra sem és elvileg gyógyulttá nyílvánítanak.
Csendben reménykedem, hogy így lesz, de az igazat megvallva, nagyon félek ettől a kontrolltól...
2009. 01. 17.
Kinga kontrollja
Szerencsésen lejutottunk a kontrollra csütörtökön, pedig majdnem nem indultunk el. A hírekben azt mondták, hogy Pécsen a legrosszabb a helyzet az egész országban az ónos eső miatt, és rengeteg a baleset, de mire Pécs környékére értünk, már fel volt olvadva a jég, jobbak voltak az utak, mint itt Veszprém-Füred környékén.
Szóval eljutottunk épségben a kórházig, ott pedig szinte azonnal vittek is el az vizsgálatra. Angiográfiát csináltak (érfestéssel nézték meg az ereket).Miközben készített elő a nővér, kérdeztem, hogy csak ez az egy vizsgálat lesz e, és eléggé megijesztett a válaszával. A válasz az volt, hogy ma igen, aztán meglátjuk, hogy lesz e holnap beavatkozás... Előtte is ideges voltam, de mikor megtudtam, hogy ha nincs minden rendben, akkor már másnap műtenek is, sokkal idegesebb lettem.
Megérkezett a professzor (akinek az életemet köszönhetem), és megkezdte a vizsgálatot, ami most sem volt kellemes, ugyanúgy mint októrberben, de viszonylag hamar túlestünk rajta.
Épphogy lekapcsolta a gépeket, már mondta is, hogy az a jóhíre van, hogy hihetetlen módon, az eredmény tökéletes!, nem is remélte, hogy ilyen jó lesz, és egy ilyen súlyos agyvérzésnél, ami nekem volt, ez szinte csodának számít...
Utána betettek az ágyba és másnap reggelig nem kelhettem fel, mivel a combi artériámat vágták meg a vizsgálathoz. Másnap reggel, mielőtt hazaengedtek, még bejött hozzám a professzor, elmondta, hogy tényleg hihetetlen, és hihetetlen szerencsém volt. Márcsak egy év múlva kell visszamennem kontrollra, és ha akkor is ilyen jók lesznek az eredmények, mint most, akkor nem is kell többet. Most pedig, az egy éves kontrollig, szinte mindent csinálhatok, teljes értékű életet élhetek, olyan apró megkötésekkel, hogy kávét és alkoholt csak nagyon ritkán, mértékkel ihatok, és búvárkodni, hosszabb távon vezetni nem igazán szabad, mert az agyvérzés miatt fentáll az epilepsziás roham veszélye, és ha ez vezetés közben vagy búvárkodás közben jön rám, az elég veszélyes lehet. De ezen kívül már szinte mindent szabad, hajolhatok, lépcsőzhetek, dolgozhatok, sportolhatok. Egyedül arra kell ügyelnem, hogy ne erőltessem meg magam.
Féltünk nagyon a vizsgálattól, de nagyon örülünk, hogy ennyire jó híreket kaptunk és még a vártnál is jobb lett az eredmény. Megkönnyebültünk...

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
(Kép 