Az osztrák biztosításommal és a magyar ügyintézéssel kapcsolatos előző bejegyzésem utáni napokban fogtuk magunkat és leutaztunk Mosonmagyaróvárra (az mégiscsak közelebb van Bécshez, mint Veszprém), hogy még egyszer tegyünk egy próbát, hátha sikerül elintézni a dolgokat.
Még időben odaértünk az APEH-hez, ahol egy jó háromnegyed órás várakozás után elmagyarázhattuk az ügyintézőnek a problémánkat.
Nagyon készséges volt az úr, neki is látott lezárni a magyar biztosításomat, és elindítani a folyamatot. Ám ahogy meghallotta, hogy mi bizony Veszprém-megyéből származunk, egyből széttárta a karjait, és hátrébb tolta a székét a számítógéptől, mondván, hogy "Ja kérem, akkor én nem segíthetek Önöknek. Veszprémbe kéne menni..."
Azt hiszem, látványosan felháborodtunk a hallottakon, és már kezdtünk is panaszkodni, hogy már kb. másfél hónapja ide-oda küldözgetnek minket, és ennek ellenére sehol sem sikerül elintézni a dolgot.
Egyébként nehezen hiszem, hogy a mai világban - amikor már létezik egy olyan "csudálatos találmány", mint az internet és elvileg minden összeköttetésben lehetne mindennel, legalábbis egy adott hivatali szervezeten belül - nekünk kellene 120 km megtenni csakis azért, hogy a veszprémi irodában adjam át az osztrák igazolást és ott zárhassák le a magyar biztosításom.
Akárhogy érveltünk, hajthatatlannak tűnt az úr, és csak annyit tudott tanácsolni, hogyha nem akarunk leutazni Veszprémig, adjuk fel postán a veszprémi irodának az igazolást (
ja persze, mert úgy biztos könnyebb lenne elintézni, nem is beszélve arról, hogy mennyi időt venne igénybe, míg odaér, ha éppen el nem kallódik a postán).
Szerencsére a másik asztalnál ülő ügyintéző hölgy elcsípte az utolsó mondatokat és rákérdezett, hogy miről is van szó. Mikor elmondtuk neki a problémát, a hölgy értetlenkedve "kioktatta" az ügyintézőnket, hogy ne szőrözzön már velünk, el tudja ezt ő intézni, csak egy telefonjába kerül a dolog, ne akarjon már minket Veszprémig ezért leküldeni.
Érdekes módon ezután mégis tényleg el tudta intézni az úr is a dolgot, és pár perc után indulhattunk is tovább az OEP-hez.
Mivel Mosonmagyaróvár egy egész pici város, az OEP-nek sincs ott rendes irodája, csak egy kis Kirendeltsége, ami konkrétan egy szem ügyintézőt jelent a helyi Közösségi Ház egyik szobájában.
Itt várhattunk egy újabb fél órát - közben volt egy kis perpatvar is a várakozók között - de végül bejutottunk, odaadtuk az APEH-tól kapott igazolást és elmondtuk mit is szeretnénk.
Igen ám, de mivel ez egy Kirendeltség csak, a papírt továbbítani kell a győri központba és ott majd elintézik, és kiküldik postán az igazolást. Amikor meghallottuk, hogy mennyi az ügyintézési idő ez ügyben (22 munkanap), már azt hittem, megőrülök.
Elfogyott a cérna, úgymond "az asztalra csaptunk", mire a hölgy felajánlotta, hogy elviszi ő személyesen a papírjainkat a győri központba, elintézi, és következő hétfőn jöhetünk az igazolásért.
Így történt, hogy csodák csodájára megkaptuk végre a magyar illetékes hivataloktól a szükséges igazolást, amit ma reggel bevittünk a bécsi biztosítónak, ahol összesen 5 perc alatt(!) elintéztük az eddigi problémánkat.
Nem viccelek: bementünk, egyből sorra kerültünk, tehát 0 perc várakozási idő, majd az ügyintéző beiktatta az igazolást, pötyögött valamit a gépbe, és mosolyogva közölte, hogy rendben vagyunk, az eddigi összeget, amit követeltek, vegyük semmisnek, innentől rendben fog jönni a csekk (a normál összegről).
Szóval hihetetlen, de sikerült végre pontot tennünk az egészségügyi biztosításos herce-hurca végére!
