Színház az egész világ

Olyan, de olyan régen jelentkeztem, elhanyagoltam szegény blogunkat. Na nem azért, mert nem volt mit írni, épp ellenkezőleg, zajlik az élet körülöttünk, és egyszerűen nem jutott idő bejegyzéseket írogatni. Pedig lett volna mit :)
Az elmúlt (lássuk csak, mennyi is?) "x" hónap történéseit talán nem is sűrítem bele egy bejegyzésbe, inkább szép sorjában.

Már lassan egy éve, hogy rátaláltunk itt Bécsben egy nagyon jó közösségre, amit bécsi magyarok alkotnak. Ez a közösség tulajdonképpen egy kulturális társaság.
A társaság történelme elég régre, egészen Bornemisza Péterig nyúlik vissza, ugyanis Róla kapta nevét a társaság. Mi ezen a körön belül is egy színjátszó társulat tagjaivá váltunk... Igen, jól olvassátok, színjátszó társulat :))

Bécs egyik hatalmas előnye (de akár hátránya is lehet, kinek mi), hogy szinte úton útfélen találkozik itt az ember fia/lánya magyarokkal, akik vagy csak most kezdtek nem is olyan régen itt dolgozni, esetleg tanulni, vagy még 56-ban menekültek ide ki, vagy éppen már itt is születtek.
Így történt, hogy amikor végre sikerült elintézni magunknak az osztrák egészségügyi biztosítást, körülnéztünk az interneten, hátha találunk magyar háziorvost is, mert az egészségügyi problémákat mégiscsak könnyebb magyarul elmagyarázni, mint egy idegen nyelven.
Elég gyorsan rá is leltünk egy elég magyarosan hangzó vezetéknevű orvosra, és az első alkalommal, amikor szükségünk volt rá, hozzá látogattunk el. Elmondhatatlan jó érzés volt, hogy Bécs kellős közepén egy orvosi rendelőben nem csak az orvos, de még az asszisztens, sőt elég sok beteg is magyarul beszélt. Mintha nem is Ausztriában, hanem Magyarországon lettünk volna :)

Aztán úgy alakult, hogy elég jó kapcsolatot alakítottunk ki a mi újdonsült bécsi háziorvosunkkal, főleg miután egyszer rákérdezett, hogy nem érdekelne-e minket a színjátszás egy magyar csoportban :)
Nekem még kis általános iskolás koromból van egy pici színjátszós múltam: akkor jó pár évig jártam Tihanyba egy musical-csoportba, bár az a csapat kimondottan gyerekszínjátszó volt, így ennek megfelelően leginkább meséket vagy könnyedebb darabokat adtunk elő.
De mindenesetre éppen emiatt a gyerekkori tevékenység miatt nem állt messze tőlem a gondolat, hogy újra tagja legyek egy színjátszó társulatnak... így részemről egyből ígéretet is tettem a doktorunknak, hogy mindenképpen elmegyek egy próbára megnézni legalább, hogy miről lenne szó. Persze én már akkor sejtettem, hogy lesz kedvem belevágni, sőt örültem is a lehetőségnek, mert régen is nagyon élveztem a színjátszást. Gondoltam, most is tökéletesen megfelel majd hobbinak és kikapcsol.
Robi viszont már az elején kategorikusan kijelentette, hogy ő nem akar a színpadra menni, és bár szívesen eljár velem a próbákra, sőt be is segít a társulatnak bármiben, de szerepelni nagyon nem szeretne.
Amúgy ez így is lett:)

Tehát egy éve vagyunk a Bornemisza Társaság Színjátszó Csoportjának tagjai, egy éve készülünk a darabbal, amelynek az előadására heteken belül sor kerül.
A darab címe: Bornemisza Péter: A magyar Elektra.
Ez a mű tulajdonképpen Szophoklész: Elektra című ókori drámáján alapszik. Bornemisza Péter ezt az eredeti drámát dolgozta át 1558-ban magyar nyelvre és egyben úgymond beleültette az akkori magyar valóságba.

Egy kis hivatalos, az interneten talált történet a műről és keletkezéséről:
"A Tragédia magyar nyelven című prózai Élektra-átdolgozását Bornemisza a bécsi tanulmányai idején, 1558-ban görög professzora, Georg Tanner ösztönzésére és diáktársai számára készítette. Hogy elő is adták-e, nem tudjuk, mindenesetre nyomtatásban mindjárt megjelent munkája. Szophoklész drámája valójában csak mintául szolgált számára, hogy magyar nyelvű és aktuális érvényű művet hozzon létre. A latin nyelvű utószóban így fogalmazta meg a tragédia alapkérdését: „Vajon akkor, midőn a haza durva rabságban senyved, szabad-e erőszakkal szembeszállni a zsarnokkal, vagy pedig biztonságosabban arra kell-e várni, hogy az idő hozza meg az orvosságot és az enyhülést?” A kérdésnek különös hangsúlyt adott, hogy éppen a dráma írása idején választották német-római császárrá a bécsi székhelyű német, magyar és cseh királyt, Ferdinándot. Aigiszthosz és Élektra konfliktusában, illetve Oresztész zsarnokgyilkosságában Bornemisza egyértelműen az elárult testvérpár oldalára állt. Aigiszthoszban, aki nála fontosabb szereplő, mint Szophoklésznél, kérlelhetetlen reformátori haraggal kora kegyetlen, „nyúzó-fosztó” főurait ostorozta. Megölése a nyílt színen történik. Ez a helyszín egy 16. századi magyar főúri udvarra emlékeztet, a szereplők beszédmódja pedig hol az udvari stílust, hol a keresztény imák, protestáns zsoltárok hangnemét idézi. Az antik mitológiai háttér teljesen hiányzik Bornemiszánál, a zsarnokság problémájának felvetése és megoldása a szigorú protestáns morál felfogására vall. Számos ponton változott a darab szerkezete, csak a cselekmény fő szála maradt ugyanaz, mint a görög a tragédiában. Az antik kórusból egyetlen vénasszony lett, a Mesternek nevezett Nevelőből szinte protestáns prédikátor. Püladész teljesen hiányzik, helyette viszont Parasitus néven udvari léhűtő és talpnyaló társul Aigiszthosz mellé.
Bár az Élektra drámai erényei nagyobbrészt Szophoklésznak tulajdoníthatók, Bornemiszának mégis páratlan érdeme, hogy mind dramaturgiai, mind nyelvi téren előzmény nélkül, a semmiből teremtett egy olyan magyar tragédiát, amelyhez hasonló a 19. századig nem született. Nemeskürty István, Bornemisza monográfusa hívta fel a figyelmet arra, hogy a Magyar Élektra, amely még a Shakespeare fellépését megelőző időből való, minden szempontból megüti a korabeli európai irodalom színvonalát, és ő maga például többre tartja, mint a mesterdalnok Hans Sachs egykorú színjátékait. Az Élektra mindamellett szinte elkallódott. Egyetlen máig ismert példányát hosszú lappangás után 1923-ban találták meg egy németországi könyvtárban. A felfedezés nagy lelkesedést váltott ki, és Móricz Zsigmond mindjárt alkalmazta is a drámát modern színpadra, de színházainkban mégsem tudott igazán gyökeret verni Bornemisza ódon, kicsit bibliás zengésű magyar tragédiája."
(forrás)


Ezután az összefoglaló után talán érhető, hogy a Bornemisza Péterről elnevezett, bécsi magyarok alkotta társaság színjátszója, miért pont Bornemisza Elektráját választotta (bécsi vonatkozás stb.).
Igaz, hogy nagyon hosszú ideig agyaltunk rajta, hogy bele merjünk-e vágni egy ilyen jelentős műbe, de végül megszületett a döntés: kell nekünk ez a darab, ezt szeretnénk bemutatni. 

Igaz az is, hogy Bornemisza 1500-as évekbeli nyelvezete bár gyönyörű, de a mai fülnek nehezen érthető, betanulni pedig egy teljesen középkori nyelvezeten írt szövegkönyvet számunkra szinte lehetetlen volt (főleg úgy, hogy az egyik szereplőnk például egy francia születésű osztrák hölgy, de van köztünk olyan is, aki már itt Ausztriában született). Így némi szövegbéli egyszerűsítéssel (aminek alapjául Móricz Zsigmond átdolgozása szolgált), belevágtunk hát a darab színpadra állításába.
Hosszú hónapok munkája után ősszel egy budapesti színházi rendező/mozgás rendező hölgy is csatlakozott az eredeti rendezőnkhöz Gyevi-Bíró Eszter személyében, és így ők ketten együttesen álmodták meg a darab színpadi képét és mozgásait. Eszter hihetetlen jó dolgokat hozott az előadásba, olyan elemeket, amivel nekünk "színészeknek" bár sokszor eléggé meggyűlt a bajunk, de szerintem kétség nem fér hozzá, hogy minden apró mozzanat nagy hatással lesz a közönségre. Nagyon szuper darabot rendezett be nekünk.

Nem mellesleg minden egyes egész hétvégés próba külön élmény volt vele. A tudat pedig, hogy most egy igazán komoly és nagyon jó dolgot hozunk össze, szintén nagyon-nagyon jó érzés volt. Sajnos úgy alakult, hogy az első előadásainkon Eszter nem fog tudni részt venni, mivel most várja első gyermekét, és kisfia valószínűleg éppen abban az időben fog megérkezni (hacsak nem siet az a gólya).


De sok nehézség után (az egyik szereplőnk visszalépett, így szinte az utolsó pillanatban kellett keresnünk a szerepre embert, akire 1 egész hete sikerült is rátalálnunk, ráadásul honnan jött? Na honnan? Kicsi a világ: Balatonfüredről!:)), szóval sok nehézség után, de az előadás dátumát kitűztük, itt pedig az általam készített, hivatalos plakátot láthatjátok:

Minden kedves érdeklődőt, szórakozni vágyót szeretettel várunk!

Reméljük, hogy jó élményt tudunk majd adni a játékunkkal. Ami pedig még kimaradt az összefoglalóból az az, hogy Elektra szerepében engem láthattok majd, ami ugye még egy nagy lapáttal rátesz bennem az izgulásra.:)
Robi pedig a mi kis mindenesünk: az előadáson valószínűleg a technikai dolgokért, fényért lesz felelős (mi másért is ugye?:)), a próbákon viszont már szinte minden szerepben helyettesített, ha éppen hiányzók voltak. Szóval azért akárhogy is ki akarta az elején vonni magát a színjátszós dologból, mára olyan szerves része lett az előadásnak ő is, mint akármelyik a színpadon szereplő emberke.:)

Egy álom vált valóra

Tegnap kiállításom nyílt Sopronban, a Várkerület Galériában.
Jó régen nem adtam hírt magunkról itt a blogon sem, és ennek ez volt a fő oka. Erre készültem már hónapok óta, de egészen tegnap délelőtt 11 óráig el sem hittem. Most is olyan, mintha álmodtam volna az egészet.:)

Egy kis magyarázat:
Hivatásom szerint grafikus, illusztrátor vagyok. Egész pici koromtól a rajz világában élek, az volt/van/lesz a mindenem. Szóval már egész korán tudtam, hogy "majd, ha nagy leszek" valamilyen rajzzal kapcsolatos pályát fogok választani magamnak, és így is lett, grafikus lettem.
Igazából, főleg a középsuli végén jöttem rá, hogy akármilyen bonyolult is ez a művészpálya, és más világ, mint a gazdasági, reklám vagy egyéb más divatosabb szakmák, iszonyat szerencsés vagyok, hogy mindig is biztosan tudtam, mi is az én irányom. Mert igen, a középiskola végén én is végigkövettem barátnőim fejtörését, a nehézségeket velük együtt, hogy megálmodják, mégis milyen irányban tanuljanak tovább, mi legyen az a szakma, amit egy életen át szeretnének csinálni, és igen, sajnos van köztük még ma is, aki még mindig keresi az útját vagy épp csak most talált rá.
Ehhez képest nekem nagyon hálásnak kell lennem, hogy én tudtam, nekem egyértelmű volt, hogy mit szeretnék csinálni, még akkor is, ha sokszor nem nagyon lehetne belőle megélni sem.
Szóval grafikus lettem, teljesen belevetve ezzel magam a művészet világába, amit imádok, és nem is tudnék nélküle élni. Egyszerűen muszáj, hogy körülvegyen.:)

A kiállításra visszatérve:
Mindig is arról álmodtam, hogy majd egyszer talán sikerül felnőnöm arra a szintre, hogy akár egyszer majd kiállításom is lehessen... De félve mertem róla még csak álmodni is, hogy őszinte legyek. Sosem voltam elég biztos abban, hogy az, amit csinálok, elég jó egy ilyen nagy és jelentős dologra. Most viszont az élet úgy döntött, hogy ad nekem egy lehetőséget, egy csodaszép ajándékot. Körülbelül fél éve így tiszta izgalomban, de mégis szakmai téren is boldogságban élek, hiszen esélyt kaptam rá, hogy valóra váljon egy nagy álmom. És tegnap ez meg is történt, valóra vált. Igazán valóra.
Akármilyen rettegve, kétségbeesve, folytonos gyomorgörccsel készültem rá, főleg a véghajrában, minden, de minden megérte, sokszorosan is.
Tegnap egy olyan élményt és egy olyan löketet kaptam, amit sosem fogok elfelejteni, mindig bennem lesz, és táplálni fog, és segít, hogy előrébb jussak, alkossak, és még akkor se adjam fel, ha éppen úgy érzem, hogy az egész szakma hátat fordítana nekem, vagy éppen észre sem venne. Mert tegnap észrevettek. Engem. A kis Balaton-partról induló, éjjel-nappal rajzolgató Kingát. És idős, neves művészek gratuláltak. Nekem. És Művésznőnek szólítottak. Engem! Művésznőnek! És elismertek, engem és a munkáimat. Elmondhatatlanul jó érzés volt, és még mindig az. Az pedig, hogy láttam a szeretteim szemében a meghatottságot és büszkeséget, mindent megért. Tegnap óta a fellegekben járok és nem szeretnék visszapottyanni és hálás vagyok, hihetetlenül hálás, hogy kaptam még egy lehetőséget és mindezt megélhettem.
Köszönöm mindenkinek, aki ott volt, vagy aki ott lesz, mindenkinek, aki segített az álmom megvalósításában és aki támogatott és bízott, hitt bennem!
Nem akarok Oscar-beszédet írni, de most úgy szeretem az egész világot, hogy csak na!:) Szóval így vált a kis Kingából "Művésznő", talán, mert tegnap igazán művésznek érezhettem magam. Nem is tudom, hogy  volt-e már ilyen eddigi életem során, de szerintem ez volt az első alkalom.
Szerintem még mindig álmodok, csípjetek meg!:)))

egy kép a megnyitóról

A kiállítás október 21-éig látogatható munkanapokon 10-12 és 14-16 óra között. Helyszíne: Sopron, Várkerület Galéria (9400, Sopron, Várkerület 19.) Szeretettel várnak mindenkit a firkálmányaim/mázolmányaim és én is!:)

A Föld órája 2011

 

A környezetvédelem, mint a szelektív hulladékgyűjtés, újrahasznosítás, energia és víz pazarlásának visszaszorítása már régóta úgymond szívügyem valamilyen szinten. Törekszünk arra, hogy környezettudatos módon éljünk a mindennapjainkban. Az egész olyan apróságokon is múlik, hogy lecseréljük a villanykörtéket energiatakarékosra, feleslegesen sehol nem hagyjuk égve a villanyt, nem folyatjuk a vizet, minden hulladékot gondosan, szelektíven gyűjtünk, vagy akár nem szemetelünk az utcán, természetben (ott főleg) és még sorolhatnám. Rengeteg apró dolgot tehet az ember a természet érdekében, és én hiszek benne, hogy a "sok kicsi sokra megy" elvből kiindulva, együtt igenis sokat tehetünk Földünkért, hogy ha minimálisan is, de visszaszorítsuk a kizsákmányolását és ezzel még sokáig élvezhessük a természet szépségeit, az évszakok váltakozását. Jó hosszú bejegyzést tudnék írni erről a témáról, és talán egyszer meg is teszem...
De most, amiért ez a bejegyzés megszületett az az, hogy a napokban találkoztam A Föld órája 2011 nevű felhívással, és én személy szerint nagyon támogatom ezt az akciót, és remélem, nagyon sokan fognak este csatlakozni. A felhívás a következő:

Egy órára idén is elsötétül a Föld. 2011. március 26-án, szombaton, magyar idő szerint 20.30-kor érkezik el a globális lámpaoltás ideje a világon. A globális felmelegedés elleni akció tavaly nagy siker volt: egy órára a világ nagyvárosaiban kisütött a takarékosság és a felelős gondolkodás sötétsége. Idén még több lámpaoltót várnak.

A Föld Órája (Earth Hour) akció 2008-óta mozgatja meg az amúgy csúnyán pazarló, és sok helyen fölöslegesen világító világot. Az előző években is a Föld órája napján este 8 órakor számos nagyváros borította önmagát sötétségbe. Sydney, Manila, Bangkok, Budapest, San Francisco, és így tovább...

Az eredeti kampányt az ausztrálok találták ki: először csak Sydney lakosait buzdították otthonaik világításának lekapcsolására. Az első Föld Órája 2007-ben nagy siker volt: Sydneyben 2,2 millió család és üzleti vállalkozás kapcsolta le a villanyokat egy órára. Mára a legnagyobb nemzetközi, klímaváltozás elleni akcióvá nőtte ki magát a kezdeményezés.

Idén a Föld órája március 26-án lesz. Magyar idő szerint 20.30-kor a világ minden táján lekapcsolják a villanyt egy órára - ez a Föld Órája. A cél az, hogy 1 milliárd ember és több mint 1000 város csatlakozzon az akcióhoz, bizonyítva, hogy globális összefogással eredményesen lehet fellépni a klímaváltozás ellen.

Már több mint 100 millió ember és 35 ország részvételét hozta az akció. 2008-ban már elsötétült a Golden Gate híd San Franciscóban, a római Colosseum, illetve a Vár és a Lánchíd Budapesten, jelezve egy olyan ügyet, amely minden órával egyre sürgetőbbé válik.

A Föld Órája 2011 világméretű felhívás minden egyes ember, minden üzleti vállalkozás és minden közösség számára. Figyelmeztetés a felelősségvállalásra, a fenntartható jövőért való tenni akarásra.
Ezen az estén Európától Amerikáig újra híres épületek és terek fognak sötétbe borulni. Az emberek a világ minden táján lekapcsolják a villanyt egy órára, és csatlakoznak ahhoz a mozgalomhoz, melynek célja a természet megóvása, bolygónk jövőjének biztosítása.

Te is vegyél részt a Föld Órája 2011 akcióban!

Ha ezzel a bejegyzéssel elérem azt, hogy legalább egy ember elgondolkozik, és este egy órára elsötétíti az otthonát, lekapcsolja a TV-t, a számítógépet, és mondjuk pár gyertya mellett olvas, vagy bármilyen más időtöltést talál, amihez elég csak a gyertyák fénye, akkor már megérte! :)
Szóval köszönöm, hogy elolvastátok, esetleg elgondolkodtatok rajta! Ha gondoljátok, írjátok le kommentben, hogy mit gondoltok a témáról, tesztek-e valamit a környezet védelmében, illetve szívesen olvasnék hasznos ötleteket is a témában. Én nagyon kíváncsi lennék a véleményetekre!

Etsy-♥-Hétfő

Ahogy azt az előző bejegyzésben is írtam: Süt a nap, kék az ég, ha kinyitom az ablakot, áramlik be a tavaszias levegő, és madárcsicsergést hallok kintről. Talán végre megérkezett a tavasz, és remélem, marad is!

Az eheti hét-indító, kedvcsináló inspiráció adag:

 

 1. Message stone  2. Little Pink Dream  3. Freedom  4. Going To See My Baby Yellow  5. golden no. 2  6. Hanging Beads  7. Fly away home  8. You Are Loved  9. BULLFINCH

Szép hetet! 

Van ilyen...

Az autó egy olyan dolog, ami hiába szolgálja ki az embert, teszi könnyebbé az életét, akarva-akaratlanul is sok fejfájást tud okozni az embernek.

Nyáron cseréltük le régi jó,de már igencsak öreg (13 éves) és nekünk igencsak kicsi Lanos-unkat egy 3,5 éves Mondeo-ra. Nagy volt az öröm, ugye az újdonság, és hogy milyen szép, új, nagy, kényelmes. Esküszöm, még új illata is volt, ha beült az ember, azaz még mindig az van.
Gondoltam, ezzel a cserével vége annak a balszerencseszériának, ami kis Lanos-unkkal végigkísért minket az utóbbi években (ami meghibásodhat egy autón, az szinte mind előjött rajta, nem is beszélve a különböző meghúzásokról, sérülésekről stb.).

Ez a nagy megkönnyebbülés egészen 2 héttel ezelőttig tartott, amikor is, egy csütörtöki napon, fényes nappal, Bécs kellős közepén, a nyílt utcán végigkarcolták az új autónk oldalát. Az ok, az elkövető, és az eszköz ismeretlen.
Először azt hittük, hogy kulccsal csinálhatták, mert - idézem Robit: "talán nem olyan mély", viszont mind a két ajtón látszik.

Éppen a következő nap mentünk haza, és bíztunk benne, hogy a hétvégén esetleg meg is tudjuk csináltatni.
Robi el is vitte az autót a MuciFoci által ajánlott autófényezőhöz, aki történetesen az apukája is.
Ezúton köszönöm Katinak még egyszer a segítséget!

Az apukájától azonban hamar megtudtuk a rossz hírt: ezt a karcolást bizony nem kulccsal csinálták, sőt ő sem tudja mivel csinálhatták, mivel olyan mély, hogy ennél mélyebb nem is lehetne (ahogy Robi fogalmazott: csontig vésték). Szóval mind a két ajtót teljes egészében újra kellene fényezni, ami pedig nem pár órás művelet. Konkrétan legalább 3 napra ott kellene hagynunk az autót, amit sajnos mostanában nem igen tudunk megoldani, majd talán nyáron valamikor. Az viszont addig sem lenne jó, ha nekiállna rozsdásodni az új autónk a karc mentén... így Robi vett valamiféle javítófestéket ideiglenes megoldásnak, amivel lekente a karcolást, hogy megakadályozza a rozsdásodást. Hát, nem mondanám, hogy szép lett tőle az autó, olyan, mintha egy csiga mászott volna végig rajta, de még mindig jobb, mint a karc és a rozsda és így talán kibírja...

Ami az eset kapcsán megfordult a fejemben:
1. hogyan lehet bárki is olyan rosszindulatú, hogy más tulajdonát megrongálja, pusztán szórakozásból, vagy éppen nem tetszésből és főleg ismeretlenül? (amennyiben mégis kulccsal vagy más eszközzel, de szánt szándékkal történt az incidens),
2. felállítottam egy olyan elméletet, mivel Robi egy bicikliút mellett parkolt akkor, hogy talán véletlenül eshettek neki az autónak biciklivel... abban az esetben, ha felnőtt ember tette, akkor szerintem hagyhatott volna ott egy cetlit, mint ahogy ezt az autóval történő meghúzásoknál  jobb esetben tenni szokták;
abban az esetben viszont, ha egy gyerek volt, akkor legyen szíves, legközelebb vigyázzon jobban!
3. remélhetőleg ezzel nem egy új rossz-széria kezdődött el autóügyben,
4. egyébként meg ez csak egy kocsi. Süt a nap, kék az ég, ha kinyitom az ablakot, áramlik be a tavaszias levegő, és madárcsicsergést hallok kintről.. azt hiszem, remélem, itt a tavasz! Szép az élet! :)

Etsy-♥-Hétfő

A hétfő, mint olyan, nem igazán tartozik a dolgozó emberek kedvenc napjai közé. Ez a nap kezdi meg minden héten a munkát, a hétköznapokat, a szokásos mókuskereket. Sokszor nem esik jól ebbe belegondolni.
Nekem ilyenkor szükségem van egy löketre, ami segít elindítani a hetet, hangulatba hoz és legfőképpen inspirál.

Tegnap keresgéltem az Etsy-n, és olyan sok gyönyörűséget találtam, hogy egy hétre, de akár kettőre is feltöltődtem. Akkor találtam ki, hogy:

Új "rovatot" indítok a blogunkon Etsy-♥-Hétfő címmel, amiben azt tervezem, hogy minden hétfőn megosztok Veletek pár (engem) nagyon inspiráló alkotást. Talán ezzel Nektek is segítek majd egy kicsit jobb hangulatban indítani a hetet, esetleg találtok köztük olyan dolgokat, amik Titeket is inspirálnak.

Tehát jöjjön az első adag:

1.Vintage Paris Fashion - tzaddishop  2.HOME recycled wooden sign - WilliamDohman  3.First Cup - arcadianfolklore  4.Live, Love, Learn - ParadaCreations  5.Little Flyer - dragonfly2  6.Pink - humboldtstreet  7.I Love You Blogs and Coffee - jenniferramos  8.Traveling Light - alicewphotography  9.She Smiled 'til She Thought Her Face Would Crack - TheBrilliantMagpie

Ugye, hogy mennyire szépek? Én imádom mindet!
Nekem kicsit március eleji hangulatot is tükröz ez az összeállítás. Hiszen holnap már március, elvileg a tavasz kezdete, és remélem, hogy már ténylegesen is megérkezik végre. Én már nagyon várom.
Szép hetet! :)

Játék

Ide még nem tettem fel, de hátha olyan valakit is érdekelne a dolog, aki esetleg csak itt követ nyomon minket/engem:

Szóval újabb játékot indítottam Nálam a Kiko Art Studio-ban.

Játszani lehet:

• a facebook-on
• a blogomon

(részleteket az adott szóra kattintva olvashattok.)
A játék február 20-án este 20:00-kor zárul.

Az az áldásos bürokrácia - II. felvonás és a végeredmény

Az osztrák biztosításommal és a magyar ügyintézéssel kapcsolatos előző bejegyzésem utáni napokban fogtuk magunkat és leutaztunk Mosonmagyaróvárra (az mégiscsak közelebb van Bécshez, mint Veszprém), hogy még egyszer tegyünk egy próbát, hátha sikerül elintézni a dolgokat.

Még időben odaértünk az APEH-hez, ahol egy jó háromnegyed órás várakozás után elmagyarázhattuk az ügyintézőnek a problémánkat.
Nagyon készséges volt az úr, neki is látott lezárni a magyar biztosításomat, és elindítani a folyamatot. Ám ahogy meghallotta, hogy mi bizony Veszprém-megyéből származunk, egyből széttárta a karjait, és hátrébb tolta a székét a számítógéptől, mondván, hogy "Ja kérem, akkor én nem segíthetek Önöknek. Veszprémbe kéne menni..."

Azt hiszem, látványosan felháborodtunk a hallottakon, és már kezdtünk is panaszkodni, hogy már kb. másfél hónapja ide-oda küldözgetnek minket, és ennek ellenére sehol sem sikerül elintézni a dolgot.
Egyébként nehezen hiszem, hogy a mai világban - amikor már létezik egy olyan "csudálatos találmány", mint az internet és elvileg minden összeköttetésben lehetne mindennel, legalábbis egy adott hivatali szervezeten belül - nekünk kellene 120 km megtenni csakis azért, hogy a veszprémi irodában adjam át az osztrák igazolást és ott zárhassák le a magyar biztosításom.

Akárhogy érveltünk, hajthatatlannak tűnt az úr, és csak annyit tudott tanácsolni, hogyha nem akarunk leutazni Veszprémig, adjuk fel postán a veszprémi irodának az igazolást (ja persze, mert úgy biztos könnyebb lenne elintézni, nem is beszélve arról, hogy mennyi időt venne igénybe, míg odaér, ha éppen el nem kallódik a postán).

Szerencsére a másik asztalnál ülő ügyintéző hölgy elcsípte az utolsó mondatokat és rákérdezett, hogy miről is van szó. Mikor elmondtuk neki a problémát, a hölgy értetlenkedve "kioktatta" az ügyintézőnket, hogy ne szőrözzön már velünk, el tudja ezt ő intézni, csak egy telefonjába kerül a dolog, ne akarjon már minket Veszprémig ezért leküldeni.

Érdekes módon ezután mégis tényleg el tudta intézni az úr is a dolgot, és pár perc után indulhattunk is tovább az OEP-hez.
Mivel Mosonmagyaróvár egy egész pici város, az OEP-nek sincs ott rendes irodája, csak egy kis Kirendeltsége, ami konkrétan egy szem ügyintézőt jelent a helyi Közösségi Ház egyik szobájában.

Itt várhattunk egy újabb fél órát - közben volt egy kis perpatvar is a várakozók között - de végül bejutottunk, odaadtuk az APEH-tól kapott igazolást és elmondtuk mit is szeretnénk.
Igen ám, de mivel ez egy Kirendeltség csak, a papírt továbbítani kell a győri központba és ott majd elintézik, és kiküldik postán az igazolást. Amikor meghallottuk, hogy mennyi az ügyintézési idő ez ügyben (22 munkanap), már azt hittem, megőrülök.
Elfogyott a cérna, úgymond "az asztalra csaptunk", mire a hölgy felajánlotta, hogy elviszi ő személyesen a papírjainkat a győri központba, elintézi, és következő hétfőn jöhetünk az igazolásért.

Így történt, hogy csodák csodájára megkaptuk végre a magyar illetékes hivataloktól a szükséges igazolást, amit ma reggel bevittünk a bécsi biztosítónak, ahol összesen 5 perc alatt(!) elintéztük az eddigi problémánkat.
Nem viccelek: bementünk, egyből sorra kerültünk, tehát 0 perc várakozási idő, majd az ügyintéző beiktatta az igazolást, pötyögött valamit a gépbe, és mosolyogva közölte, hogy rendben vagyunk, az eddigi összeget, amit követeltek, vegyük semmisnek, innentől rendben fog jönni a csekk (a normál összegről).

Szóval hihetetlen, de sikerült végre pontot tennünk az egészségügyi biztosításos herce-hurca végére!

Tévhitek a császármorzsáról

Őszintén szólva, én ezzel a finomsággal először akkor találkoztam, amikor a kapcsolatunk elején, az egyik ebéd alkalmával Robi anyukája egy tányér császármorzsát tett le elém az asztalra.

Nagyon ízlett, és mivel Robinak egyébként is a kedvence ez az étel, muszáj volt elkérnem és megtanulnom a receptet. :)
Ez előtt azonban utánanéztem a neten is, de ott sok ellentmondást találtam: liszttel vagy darával készül vajon az eredeti verzió? Mindenki vitatkozott, és sehol nem találtam rá egyértelműen, hogy melyik az eredeti változat.
Onnantól kezdve, hogy megkaptam anyósomtól a saját receptjét, mindig úgy készítettem.

Aztán kiköltöztünk Ausztriába, a császármorzsa szülőhazájába és minden titokra fény derült. Már világos, hogy miből is áll a valódi császármorzsa. :)
Tehát, ha valaki szeretne még utánajárni ennek a rejtélynek, a következők derültek ki a császármorzsával kapcsolatban:

(képek innen és innen) 

Az osztrák eredetű édesség (császármorzsa, azaz Kaiserschmarrn) a bécsi udvar kedvelt édessége volt.
Elkészítése tulajdonképpen egész egyszerű: palacsintatésztából készül, tehát liszttel (és persze némi változtatással, mint a több tojás). Tehát ezt a masszát egy vastagabb falú serpenyőben kell zsíron/olajon/vajon megsütni és darabolni (én az utóbbit szoktam használni). Porcukorral és/vagy lekvárral leöntve tálalják.

Sok tévhit szerint az eredeti császármorzsa búzadarából készül.
Miután utánakérdeztünk itt Bécsben az illetékesektől, kiderült, hogy a darás változat nem az eredeti, sőt annak a neve nem is császármorzsa/Kaiserschmarrn, hanem Grießschmarrn, azaz grízmorzsa.

Kipróbáltam ezt a változatot is, nagyon ízlik ez is, és el sem tudom dönteni, melyik a finomabb, jelenleg nálam 1:1 az arány. :)

Itt Bécsben sokféle császármorzsával találkozni az éttermekben, karácsonyi vásárokban. Az elmúlt karácsony legnagyobb felfedezése a vásárban számunkra például a mézeskalács ízű császármorzsa volt egy kis erdei gyümölcsös szósszal leöntve... hmm hát szerintem már így első olvasásra is nagyon jól hangzik, ugye? Finom is nagyon.
Szerencsére sikerült itthon reprodukálni.

Így felkerült ez is a receptes könyvembe és most már 3 változat közül válogathatunk, de ki tudja még hány verzió illatozik Bécs éttermeiben. :)

A két héttel ezelőtti napfogyatkozás emlékére

Két héttel ezelőtt 2011. január 4-én délelőtt részleges napfogyatkozás volt megfigyelhető (vagy éppen meg nem figyelhető) Európa felett.
Én egész pontosan előtte este hallottam először hírét a másnapi eseménynek, és mivel még egy ilyen részleges napfogyatkozást sem ajánlott szabad szemmel nézni, így nem volt lehetőségünk megfelelően rákészülni (arról nem is beszélve, hogy mivel épp szabadságon volt Robi, plusz én még mindig nem győztem le azt a vírust, ami kb. 5 héten keresztül kínzott, ezért szépen átaludtuk az egész napfogyatkozást).

 

(kép innen) 

4-én így csak az interneten olvashattam róla, hogy sokan nem láttak semmit a köd, vagy a felhős idő miatt, láttam egy-két fényképet stb.

Ami érdekes a dologgal kapcsolatban, hogy eszembe juttatta azt a bizonyos 1999-es teljes napfogyatkozást, persze csak egy homályos emlékkép villant be, már nagyon régen volt.
Történt azonban hónapokkal ezelőtt, hogy egyik hazalátogatásunkkor apukám a kezembe nyomott egy szatyrot, ami tele volt gyerekkori holmijaimmal, mondván, hogy ezt a tárolóban találta, amikor valamilyen szerszámot keresett.
Úgy örültem neki, mint majom a farkának, hiszen az évek alatt elég sokszor költözött a családom, és a régi dolgok szépen lassan eltűntek a költözések során.

Nagy izgalommal kezdtem kipakolni a szatyor tartalmát: volt benne pár műsoros magnókazetta (pl.: Rapülők, Andersen mesék, Carpe Diem, saját válogatások), egy-két régi babám, egy távirányítós játékkutya, pár festőkellékem ééés a naplóm, amit még az általános iskolás éveim végén kezdtem el írni, és körülbelül 3 éven keresztül szorgalmasan vezettem is.

Most, hogy újra a kezemben tartottam a naplót, szinte visszarepített a múltba, láttam magam előtt a régi szobámat, magamat, ahogy a szép kis rózsás borítású, de még üres napló első lapjára rajzolom rá éppen szép, cikornyás betűkkel a "Napló" szócskát és alá két szál rózsát, hogy a belső lap is tükrözze a borító hangulatát.

A következő lapon az első naplóbejegyzésem:
"Kedves Naplóm!
 Ezen a napon kezdek el naplót vezetni. Ez életem legelső naplója. Már régóta akartam ilyet írni, de eddig vagy nem volt rá időm vagy éppen nem tartottam szükségesnek- így hát mindig elmaradt............ Azt hiszem, jól döntöttem, hogy elkezdtem írni ezt a naplót és remélem, ha majd visszaolvasok benne, sok jó dolgot fogok látni.
Tehát mostantól kedves naplóm, te leszel a legfőbb bizalmasom." :))

A legnagyobb kincsek kerültek újból a kezeimbe! Hihetetlenül örültem neki, arról nem is beszélve, hogy majd megszakadtam a röhögéstől a naplóm egyes bejegyzéseit olvasva, amíg másokat még kicsit meg is könnyeztem. :)

Na de hogy hogy jön ez a két héttel ezelőtti napfogyatkozáshoz?  Hát úgy, hogy a naplómban megörökítettem az 1999-es élményeimet is, köztük azt, hogy hogyan is éltem meg a teljes napfogyatkozást anno.
Érdekes volt visszaolvasni, persze nem csak ezt a részt, az összes többit is. Hihetetlen, hogy mennyit változtam, változott a gondolkodásom ezalatt a tizen-x év alatt. Mintha nem is én lennék az, aki azokat a sorokat papírra vetette.

 

Egy-két részlet a naplómból 1999. augusztusából, a napfogyatkozás előtti napokról:

"1999. augusztus 9. hétfő
Őrület, mi van az utakon és egyáltalán az egész városban! Tisztára meg vannak kergülve az emberek! Nem tudom, mit hisznek: hogy holnapután vége a világnak?!"

"1999. augusztus 10. kedd
Délután beborult és másodfokú viharjelzés volt. Remélem, holnap tiszta lesz az ég! Nagy pech lenne, ha egy vihar miatt nem lehetne látni, lehet, hogy életünk egyetlen napfogyatkozását! Mindenesetre már csak "egyet kell aludni" a nagy égi eseményig! Fura érzés!"

Magát a "nagy eseményt" pedig így éltem meg anno:

"1999. augusztus 11. szerda 
 NAPFOGYATKOZÁS! Hát igen, megtörtént a nagy esemény és túléltük, nem lett vége a világnak...... Alig tudtam aludni az éjjel. Esett az eső és reggel tele volt az ég felhővel. Azt hittük, egész nap így marad, de végül eltűntek a felhők.
Aztán kb. fél 12 körül elkezdett fogyni a Nap. Elég lassan fogyott és pontosan 12 óra 49 perckora Hold teljesen eltakarta a Napot. Az utolsó percekben, mielőtt bekövetkezett volna a teljesség, fokozatosan sötét lett, és lehűlt a levegő, de nem volt éjszakai sötétség, csak amolyan hajnali. Kirázott a hideg, kicsit olyan volt, mintha a "végítéletre" várnánk. Nem tudom, miért éreztem így. Aztán mikor a Hold elfedte a Napot, az gyönyörű volt, egyszerűen csodálatos. Kár, hogy félreinformáltak és ezért csak kevésszer mertem megnézni. De kimondhatatlanul szép volt. Az ezüstkorona előtt tisztán lehetett látni a Hold krátereit és a gömbalakját. Ez csak az emlékeinkben marad meg így, se kamerával, se képekkel nem lehet visszaadni ilyen élethűen. 2 perc 22 másodpercig tartott, aztán még egy óra, mire teljesen megmutatkozott újra a napkorong.
Úgy éreztem, mintha az egész világ újjászületett volna.
Kár, hogy hazafele jövet elvesztettem a védőszemüveget, de az a két óra örök emlék marad és senki sem veheti el tőlem."  

Érdekes volt így visszaolvasni és ezzel feleleveníteni a dolgot. Nem is emlékeztem rá, hogy ennyire elvarázsolt az egész esemény. :)
Azt hiszem, hogy aznap, amikor újra a kezembe került a régi naplóm, jöttem csak rá, hogy milyen jó dolog is egy ilyen titkos napló, amiben leírjuk az érzelmeinket, tapasztalatainkat, és ennek a segítségével hosszú évek múlva is fel tudjuk eleveníteni az emlékeinket, és akár elcsodálkozhatunk azon a tényen is, hogy mennyire más emberek vagyunk, más gondolatokkal, más érzelmekkel, más értékrenddel, mint sok-sok évvel ezelőtt.

Ti emlékeztek még rá, hogy hogyan éltétek meg a '99-es napfogyatkozást? Nektek is van ilyen titkos naplótok, ami segít újra idevarázsolni a múltat?

Az az áldásos bürokrácia...

Sakk-matt helyzetbe kerültünk azt hiszem, és nem is kicsit.

A történet ott kezdődött, hogy mivel lassan 2 éve Ausztriában élünk, és viszonylag ritkán is járunk haza, a jövőről nem is beszélve, elhatároztuk, hogy meg kellene kötni nekem is itt kint az Egészségügyi biztosítást (Robinak ugye a munkahelye által már 2 éve él az itteni biztosítása, viszont mivel én itthonról dolgozok a saját vállalkozásunkon belül, és ugye kontrollra is Magyarországra kellett mennem, ezért eddig nekem otthonra fizettük az egészségügyi biztosítást).
Októberben aztán fogtuk magunkat és ellátogattunk a Bécsi Egészség Pénztárhoz (WGKK), hogy megkössük nekem is Ausztriában a biztosítást.
Nem is volt semmi probléma ott helyben, felvették az adatokat, és mondták, hogy akkor majd kiszámolják, hogy havonta mennyit kell fizetnünk, és az e-card-ommal együtt kiküldik az értesítést.
Az e-card meg is érkezett postán alig pár napon belül, viszont a kiszámolt összegről való értesítés nem szerepelt a levélben.

Következő héten éppen hazamentünk Füredre, ahol Robiék postaládájában egy levél fogadott minket a WGKK-tól. Oda küldték ki a kiszámolt összegről való tájékoztatást.
Amikor felbontottuk a levelet és megláttuk az összeget, hát, majdnem leestünk a székről. Na nem azért, mert az itteni szolgáltatás annyira iszonyatosan drága lenne, csakhogy a bécsi Egészség Pénztár úgy számolta ki valamiért, hogy nekem az esküvő időpontjától kellene befizetnünk a biztosítást ahhoz, hogy a jelenlegi biztosításomat meg tudjuk kezdeni.
Kis mérgelődés, fejtörés után, fogtuk magunkat és bementünk a veszprémi OEP-hez, mivel amúgy is otthon voltunk, és hétköznap is volt.
Ott elsírtuk a bánatunkat, és próbáltunk kérni egy igazolást arról, hogy én egészen 2010. november végéig Magyarországon voltam biztosítva. Ugyanis, mint ahogy az kiderült, minden ember csak egy országban lehet biztosított, így ha én otthonra fizettem novemberig, a WGKK csak 2010. decemberétől kérheti, hogy az osztrák biztosítást fizessük.

Na de itt jön egy nagy DE a történetben:
ugyanis ahhoz, hogy a WGKK elfogadja, hogy csak decembertől kell fizetnünk és meg tudjuk kezdeni az itteni biztosítást, kell egy igazolás arról, hogy a magyar biztosításom lezárult.
Az Oep küldött is ki egy igazolást, ami viszont csak arról az időszakról ad igazolást, amíg én Magyarországon dolgoztam, és a munkahelyem fizette utánam a TB-t.
Ezután egyénileg fizettük a TB-met havonta, netbank-os átutalással. Erről viszont az OEP nem tud nekünk igazolást adni, erről csak az APEH tudna, viszont az APEH csak akkor ad ki nekünk erről és egyben a magyar biztosításom lezárásáról igazolást, ha az osztrák WGKK-tól viszünk az APEH-nak egy igazolást arról, hogy már Ausztriában vagyok biztosítva.
Viszont a WGKK csak akkor ad ki nekem az osztrák biztosításom megkezdéséről igazolást, ha a APEH-tól viszem nekik az igazolást a magyar biztosításom lezárásáról. Szóval eléggé sakk-matt.

Már telefonáltunk mindenfele, bementünk mindenhova, ahova kellett, de mégsem jutottunk egyről a kettőre.
A következő utunk megint az APEH-hoz lesz, de van egy olyan érzésem, hogy ezt a helyzetet csakis az ügyintéző jóindulatával tudjuk majd megoldani, különben nem tudom, hogyan lehetne máshogy.
(Pedig muszáj lenne minél hamarabb sikerrel járnunk.)

Az azért számomra mégis érthetetlen, hogy a mai modern világban, EU-n belül ráadásul, két szomszédos ország között ilyen nehézkes lehet az ügyintézés.

B.Ú.É.K.!

Alig fél óra és vége van a 2010-es évnek. Hihetetlen, milyen gyorsan eltelt ez az év is.
Most itthon ülünk a lakásban és hallgatjuk a bécsi éjszaka pattogó, durrogó hangjait (jól sikerült lebetegednem karácsonyra, azóta is kínlódok vele, így nem tudtunk elmenni sehova sem szilveszterezni).
Itt Ausztriában ugyanis a petárda, és a tűzijáték is megengedett, így már napok óta hallani az utcáról a petárdák zaját.
Ma pedig, ahogy besötétedett elkezdődtek a tűzijátékok, de úgy, hogy akármelyik irányba nézek az ablakból, mindenhol kisebb-nagyobb fényjátékot látni az égen.
Kíváncsian várom, hogy éjfélkor mi fog történni kint az utcán (még sosem töltöttük itthon a Szilvesztert Bécsben).

A 2010-es év összességében egy nyugodt év volt nekünk, szerencsére semmi rossz nem történt, sőt nagyon szép élményekkel zárjuk az idei évet:
Januárban: a kórházi kontrollomon minden eredmény tökéletes lett, így majd csak 2013-ban kell újra ellátogatnom Pécsre Hudák Professzorhoz.
Tavasszal elkezdtük tervezgetni a nászutunkat, amit nyáron, egészen pontosan júniusban meg is tudtunk valósítani.
Június 25-én életemben először repültem utasszállító repülővel, június 27-én pedig az első Házassági Évfordulónkat Máltán, a pálmafák alatt, a tengerparton ünnepelhettük.
Augusztusban búcsút mondtunk öreg kis Lanos/Lajoska autónknak és egy Mondeo új gazdái lettünk, ami azóta is nagyon jól szuperál.
Ezenkívül augusztusban végre több időt tudtunk otthon tölteni Füreden, így ellátogathattunk többször a Füredi Borhetekre, ahol rengeteg régi baráttal találkoztunk újra. Nagyon jó volt, úgy örültem! :)
Ősszel többször kirándultunk, dolgoztunk sokat, pihentünk is, készült velem egy interjú, aminek köszönhetően sok új embert ismerhettem meg, megünnepeltük apukám 50. születésnapját, és viszonylag sűrűn haza tudtunk látogatni a családhoz.
A decembert szerencsére megint sok munkával töltöttük, és készültünk a karácsonyra.
Karácsony előtt meglátogatott minket az öcsém, és az egyik barátnőm Bécsben, karácsonyi vásároztunk, főzőcskéztünk, kicsit várost néztünk. Nagyon jó volt, annak ellenére, hogy azokat a heteket már betegen, fájó torokkal, hang nélkül, sokat köhögve töltöttem.
Aztán szentestére, már otthon a családdal, meg is lett a böjtje, hiszen a karácsonyt már ágyban fekve, 39 fokos lázzal együtt ünnepeltem.
Most az új évet is így köszöntöm, de ez nem veszi el a kedvem, azt hiszem, szép volt a 2010-es évünk, és bízom benne, hogy az új év is sok szépet, és jót tartogat a számunkra!

Ezúton kívánok Minden kedves olvasónknak nagyon boldog, békés, sikerekben és örömben gazdag új Évet!

B.Ú.É.K.!