Frida Kahlo Retrospective:
Az első, ahová pár hete ellátogattunk, egy Frida Kahlo kiállítás volt a Bank Austria Kunstforum szervezésében.
Frida Kahlo Mexikó talán leghíresebb festőnője, életéről film is készült, amiben Fridát Salma Hayek játszotta:
Történt ugyanis, hogy szombaton, ebéd után elindultunk a múzeumba. Leparkoltunk egy mélygarázsba, mivel sehol máshol nem volt hely, beálltunk szépen a sorba, és már majdnem bejutottunk, amikor Robi rájött, hogy a pénztárcáját a pénzével, jogsijával, mindennel együtt szépen itthon felejtette. Én előző nap költöttem el a boltban a pénztárcám tartalmát, csak egy kis apró volt nálam, ami pont elég volt a parkolás kifizetésére... úgyhogy sokak örömére kiálltunk a sorból, és irány haza. Hú, de nagyon boldog voltam! :)
Sorban állás közben jobbról-balról magyar szavakat is hallottunk, én ilyenkor mindig meglepődök, és megörülök, hogy jéé, vannak még azért itt magyarok rajtunk kívül is (nem mintha ez Bécsben olyan furcsa dolog lenne). :)
Maga a kiállítás nem okozott csalódást, sőt, inkább pozitív csalódás volt. Nem gondoltam volna, hogy ilyen "nagy" lesz, ennyire átfogó (szinte a festőnő egész életművét megtekinthetik az oda látogatók).
Az egyetlen, ami nem tetszett, az pont a hatalmas érdeklődés volt: nagyon sok ember volt egyszerre a termekben, ami sokszor pont annak kárára ment, hogy rendesen meg lehessen nézni az alkotásokat. Sőt, újabban úgy látszik, divat lett belebújni a képekbe, értsd ezt úgy, hogy nem egy ember nézi úgy a kiállított műveket, hogy azoktól konkrétan 5 cm-re tartja a fejét, az orra épp csak meg nem érinti a vásznat. Erről inkább nem osztom meg a véleményem, legyen annyi elég, hogy dühít a dolog, na.
Viszont a képek kárpótoltak. Csaknem 3 órát töltöttünk bent a Kunstforum-on és én nagyon élveztem az egészet, egyszerre kaptam élményeket, inspirálódtam, tanultam, okosodtam.
Kifelé a parkoló bejárata előtt még muszáj volt fotóznom párat, (ha már bent a kiállításon nem lehetett) és főleg azért, mert körülálltak minket a dundi, kunyerálós kis verebek: :)
Michelangelo és Picasso:
A következő múzeum-célpont az Albertina volt két héttel ezelőtt. Itt most két géniusz kiállítása is megtekinthető év végéig: az egyik Michelangelo Buonarroti (a reneszánsz "nagyok" egyike), a másik pedig Pablo Picasso.
Ebben az esetben jól megosztottuk a dolgokat, engem Michelangelo érdekelt nagyon, Robit pedig Picasso.
Sorban állás itt is megvolt, bár talán kisebb sorral, mint az előző esetben, viszont rosszabb körülmények között. Szakadó eső, a bejárat a mozgólépcső teteje mellett található, az emberek pedig egyrészt úgy álltak meg a sorban, hogy elzárták az utat a mozgólépcső végén, másrészt kb. 3 részre osztódott a sor, a kordon mindegyik oldalán, és csak találgatni lehetett, hogy melyik az eredeti sor.
Végül bejutottunk, és hiába volt jellemző a nézelődőkre ugyanaz a viselkedés, mint a Frida kiállításon (orr festménybe nyomása), az egész délutánt ott töltöttük, és jól el is fáradtunk, mire a végére értünk.
Mindkét kiállítás hatalmas volt, minden értelemben, és kihagyhatatlan. Nagyon örülök, hogy eljutottunk rá, főként Michelangelo miatt. El sem tudom mondani, hogy milyen régi álmom a reneszánsz nagymesterek legalább egyikének kiállítására eljutni. Most végre sikerült, és iszonyat boldogan jöttem haza. Hihetetlen érzés testközelből megcsodálni egy több mint 500 éves festményt vagy tanulmányrajzot. Jó, én kicsit talán fanatikus is vagyok, de mit csináljak magammal? Ez van. :)
A dologhoz hozzátartozik, hogy aznap egész nap szakadt az eső, igazi hideg, nyirkos, sötét őszi nap volt, amikor is így néz ki Bécs belvárosa, vagy legalábbis a Múzeum Negyed:
A két kiállításról további részletek itt.
