2009. 05. 03.

Defekt

Múlt hétvégén otthon voltunk. Szombaton Füredről Veszprémbe mentünk, a Kingának próbafrizu ügyében, nekem meg mandzsettás ing vadászatra. Csopakról kiérve, ahol a nagy kanyar van a Nosztori aljában, ahol kialakul a kapaszkodósáv egy speedmotoros kezdett előzni. Jól be is dőlt, én meg előzékenyen az út szélén haladtam, nehogy baj legyen. Jó hülye voltam, az aszfalt széléből hiányzott egy darab, és belefutottam kb 80nal. Jó nagy zökkenés elől-hátul, majd hallottuk a letekert ablakon keresztül a sziszegő hangot. Defekt. Kingát szerencsére elvitte az egyik barátnője. Én meg ugye nem tartok pótkereket, mert csak plussz súly (:S), kereshettem a megoldást. Végülis eszembe jutott Dávid, akinem Opelje van, ami ugyanolyan kerekeken fut, mint a Lanos. Szóval szerencsére ráért, és szaladt is segíteni. 13as volt a pótkereke, ami az enyémre kicsi, az első kerekekre legalábbis a tárcsafék miatt. Hátsó ment az első helyére, a 13as meg hátulra. Az eredmény: 2 alufelni eldeformálódva (az első az 1/4 részén görbült, durván), jobb első oldalán kiszakadt, a defekt szett sem segített. Téligumikat visszapakoltam (vidám csikorgás kísér utamon), falnik mentek a felnishez, 10e-ért megcsinálja a 2-t. A kiszakadt gumit meg lehet kukába dobni, 15e HUF, szerencsére 1.5 szezont futott csak.
Ja, és köszi Dávid a segítséget :)
Ja, +adalék: a téligumit mikor nyárira cseréltem az egyik felnit kicsit megvertem kalapáccsal, mert nem akart lejönni, és most para, h le fog ereszteni. Bratyótól beszereztem egy pótkereket...

Nincsenek megjegyzések:

 

blogger templates | Make Money Online