2009. 08. 07.

Képek

Végre megkaptuk az esküvői képeinket!



Igaz, hogy még mindig nem az ígért normál nagy méretben, DVD-n, csak akkorákban, hogy tudjunk belőle nyomtatni a vendégeknek.
Kicsit megcsúszott a fotós a munkákkal, de mostmár legalább
amíg
nem kapjuk kézhez a teljesen kész, DVD-re kiírt képeket, legalább van mit mutogatni.
A óriási poszterek nyomtatásával meg tudunk várni még egy picit... talán ;)

2009. 08. 04.

Lakás-baj.. már megint

Hihetetlen, de megint akadt egy "apró" problémánk a lakásban. Ma reggel korán arra ébredtünk, hogy valami kopog a szobában. Kiderült, hogy a lámpáról csöpög a víz a kanapéra és az kopog, beázott a tető a tegnap este óta tartó esőtől. Szerencsére most még csak egy ponton csöpög a víz, pont a lámpánál és a plafonon nincs vízfolt. Alápakoltuk a lavort és lementünk szólni a házmesternek, hogy mi a problémánk, de nem nyitották ki az ajtót, és azóta sincsenek otthon.
Robi felhívta a tulajt végül, érdekes módon meg sem lepődött rajta és azt mondta, hogy küldi ki azonnal a házkezelőket vagy kiket.
Hihetetlen, hogy mostmár kb 2 héten belül ez a második ilyen eset, hogy nincs rendben a lakással valami (majdnem tűz, kis túlzással majdnem özönvíz). Azt hiszem át kellne nézetni az egész lakást, mert így lassan pár óránál több időre nem merjük majd itthagyni.

2009. 07. 27.

Az első hónapunk házasként

Ma vagyunk 1 hónapos házasok!
Hihetetlen, hogy már el is telt egy hónap...

Most pedig megyek és sütök valami meglepit a férjecskémnek estére... ;)

Szerk:
Nagyon finom lett, köszi Kicsim! :)


2009. 07. 20.

...

Aki nem kötődött még állathoz, és ezért nem is értheti meg ezt, azt NAGYON KÉREM, hogy ne is olvassa tovább....

Ma, azaz inkább valószínűleg valamikor a tegnapi nap folyamán négy kis lélek eltávozott az élők sorából... (Tudom, én lehet, sokak szerint nem normálisan kezelem ezt a dolgot, de kimondhatatlanul rossz érzés...)
Hétvégére hazamentünk Füredre, mert szombaton esküvőre voltunk hivatalosak. Egész héten nagyon rossz érzésem volt a szombattal kapcsolatban, de azt hittem, hogy csak az előrejelzett fronttól félek, mert már napok óta nyomott a fejem az időjárásváltozás miatt. De hazamentünk, elmentünk az esküvőre és ma este, mikor hazaértünk Bécsbe, kinyitottuk a lakásajtót, és olyan forróság dőlt ki a lakásból, mint a sivatagban van. Még az ajtókilincs, és a falak is forróak voltak. A polcokon lévő gyertyák ráolvadtak a szekrényekre..
A lakásban egyedi fűtés van, kazánnal, amit nyári vagy téli állapotba lehet állítani. A szombati nagy vihartól valószínűleg valamilyen áramingadozás vagy valami lehetett, ami bekapcsolta a kazánt, és az felfűtötte a lakást, majdnem vagy 60 fok lehetett itt bent, a kazán pedig 90 fokon volt...
Fel is robbanhatott volna, vagy kigyulladhatott volna a lakás...
De ez szerencsére nem történt meg, viszont a hat kis degunk közül négy nem élte túl. Az életbenmaradt két degu remélem az éjszakát átvészeli...
Az én kis Csipim, Sünim, Robi Honey és Face nevű kis degui pedig már együtt valahol jobb helyen vannak...
Elnézést az érzelgősségemért, de nem tudom hogy feldolgozni. Mindkettőnknek nagyon sokat jelentettek ezek a pici állatok, és iszonyú fájdalmat érzünk most mind a ketten.
Reméljük a lakás kellően kihűlt, és nem lesz baj éjszaka, mindenesetre a kazánt teljesen lekapcsoltuk.
Iszonyatosan bűntudatom van, a mi kis gyámoltalan állatkáinkra nem vigyáztunk eléggé... Remélem, már jó nekik, és nem fáj, mert nekünk nagyon......

2009. 07. 14.

Frida keresztelő

Hétvégén a bátyáméknál voltunk, a kisebb lányának, Fridának volt a keresztelője.
Frida:

Egybegyűltek:

Fruzsi+Kinga:

Fruzsi+Anya:

Bátyámék:

Kinga:

Frida+Anya:

2009. 07. 12.

Labdázó macik

Szombaton voltunk a Bécsi Állatkertben. Jó volt, különösen a jegesmacik voltak viccesek, ahogy játszottak. 2 órát voltunk ott, de kb a negyedét tudtuk megnézni. Szerencsére éves jegyeket vettünk...folyt. köv. :)
A Schönbrunnban lévő állatkertet a park felől közelítettük meg. Itt jórészt mókusok és varjak várják a lepottyanó falatokat. A mókusok az ember kezéből is hajlandók elvenni a diót, mogyorót :)

Ha jól csalódok vetési varjú:


Prédára várva:


A bigyó (levélsáska?):


Koala-kóla:


Gnómguru (derby-kenguru)


Jóllakott pandák:


A vízilovat csak tengeralattjáró-pozícióban láttuk:


Nagy cica:


A gepárdok is döglöttek, pedig nem is volt meleg:


A gondolkodó fóka:


Szerva itt:

Elkapoooom:

Hát nem lennék a labda helyében:

Maci hopp:

Ez a labda egy bazi nagy pofontot kapott:


Az aranyos kis törpevidrák is élvezték a röpi meccset:


De nem mindenki volt vidám..."Mivan?!Mivan?!Mivan?!":


Táncoló talpak:


Sörényes hangyász:


Végül:

2009. 07. 06.

Esküvői képek


Ezeket a képeket rokonoktól, barátoktól kaptuk.
Ezúton is nagyon köszönjük Nekik!



Folyt. köv.



Remélhetőleg hétvégére a fotós képei is meglesznek.

2009. 06. 30.

Esküvői slideshow-nk

Mivel a vacsora előtt lejátszott slideshow-t a Dj-nek nem sikerült abban a formában prezentálnia, ahogy azt Robi elkészítette, ezért megpróbálom ide feltenni, hogy akit érdekel, itt megnézhesse újra az eredeti formájában és nem utolsó sorban az eredeti zenével.
Hozzáteszem, szerintem ezzel a zenével az igazi, így éri el igazán, azt a hatást, amit el szerettünk volna vele érni...
Ha sikerül a videó feltöltése, akkor ti is megláthatjátok, hogy igazam van e.

Esküvő, köszönet

Hosszú kihagyás után megint van időnk a blogunkba írni. Vége az esküvőnek, most az "utómunkálatok" zajlanak.
Szeretnénk mindenkinek megköszönni aki támogatott minket, ott volt az esküvőn testben és/vagy lélekben.
Igazán csodálatos nap volt, bár nagyon fárasztó számunkra, de visszagondolva szuperül sikerültek a dolgok. 1-2 gikszer mindenhol előfordul, a lényeg az volt, h viszonylag gyorsan sikerült hárítani a problémákat.
Képek nem tudom mikorra lesznek -mármint a profi képek. Egyébként a fotós honlapja http://redlart.com/. Lehet, h oda kerülnek fel elsőnek a képek.
Nem tudom, h a polgárit valaki végigvideózta-e, jó lenne nekünk is egy példány belőle :)
Addig is egy pár kép a polgáriról:
 

blogger templates | Make Money Online